Imádom a Karácsonyt, sőt, már a decembert is. Ilyenkor a lakást feldíszítjük, kikerül az erkélyre a világítás, ami minden nap 4 óra után árasztja a hangulatot. Az olvasmányaim ilyenkor már karácsonyiak, és sok ilyen filmet is nézek. Párom összeállított nekem egy lejátszási listát több, mint 70 filmmel. 

Ezekben aztán van sok "zs" kategóriás, vannak olyanok is, amik a "zs" kategória után vannak (bár nem tudom mi van  a "zs" után…). Szerencsére akadtak köztük aranyosak is, amik bár bárgyúk, azért jó volt őket nézni. Idei abszolút kedvencem (már nem a film idei) a Káosz Karácsonyra (Love the Coopers).

Viszont ami minden ilyen filmben és könyvben egyaránt szerepel, bármilyen bugyuta is legyen a történet, az a Karácsony szelleme. 

Miről is szól manapság a Karácsony? Ha December második felében megyünk plázába, akkor láthatjuk. Tömegnyomor. Évről évre egyre többen vannak. Az utcákon dugó, araszolás, harc a parkolóhelyért. Beindulnak a házhoz szállítások is. 

Nem leszek álszent, nem mondom, hogy én nem vettem ajándékokat. Minden évben szoktam, bár igyekszem egyre kevesebb pénzből megoldani, egyre személyesebbé tenni. Figyelmes apróságok. Tavaly azt kértem a családtól, hogy állateledelt vegyenek az ajándékra szánt pénzből, és, amit kaptam (plusz vettem hozzá), azt januárban elvittem egy közeli menhelyre. 

Szenteste napján összeállítottam egy kis csomagot étellel, itallal, bejglivel, és kitettem a közelünkben található hajléktalanoknak. Nem leszek /lettem egyiktől sem szupersztár. De jobban éreztem magam. Idén is hasonlóan fogok cselekedni, sőt, egész évben szoktam ilyeneket csinálni. 

Igyekszem figyelni a körülöttem levőkre, akár az idegenekre is. Ha vezetek, beengedek olyat magam elé, aki a dugóban már végtelen idő óta indexel, hogy valaki engedje be. Mindig van oda készítve mellém 1-200 forint is, hogy adjak a piros lámpánál. Ha idősebb embert látok nehéz táskával, megkérdem segíthetek-e. Többször kimegyek a menhelyre kutyát sétáltatni, és mindig megkérdem mire van szükségük. Nem hordott cipőt, kabátot kiteszek a rászorulóknak. Ételt, italt szintúgy. Megesett, hogy odamentem megkérdezni egy hajléktalantól is, mire volna szüksége. 

Minden este végiggonolom mi történt aznap és hálát adok legalább 3 dologért. Ezek néha apróságok, mint hogy finomat ettem, néha komolyabb: egészséges vagyok, vagy egy hosszabb utazást sikerült megtenni baleset nélkül. Néha személyes dolog is lehet. Mindennap könnyen találtok akár 6-7 ilyen dolgot is, amiért hálát adhatok. 

Karácsony tájékán mindenki gondolja végig, miért is lehet hálás. Van tető a fejünk felett, van mit enni, inni. Meleg van a lakásban, vannak meleg ruháink. Vannak szerető barátaink, családunk, van hova haza menjünk. Megtehetjük, hogy Karácsonykor fenyőfát viszünk haza, feldíszítjük, miközben nézzük a Reszkessetek betörőket ezredjére, mézeskalács illata száll a házban, ajándékokat teszünk a fa alá. 

Mindezek után gondoljunk mindazokra, akiknek ez nem adatott meg, és ne menjünk el csukott szemmel mellettük! Nekem erről szól ez az Ünnep! 

Leszögezem: nem én vagyok a zöld élet mintaképe és nem vagyok az sem, aki évente egy maréknyi szemetet termel.

Egy átlagos ember vagyok, aki még feltehetőleg mindig sok olyan dolgot művel, amit észre sem vesz, pedig egyszerűen lehetne változtatni rajta, de sajnos nincs tudatában.

Viszont igyekszem pár dologra figyelni a mindennapokban, amik nem kerülnek erőfeszítésbe, vagy minimálisba. Viszont ha mindenki követné ezeket, akkor talán látszata is lenne. Nem fontossági sorrendben:

- szelektív szemét gyűjtés : ezt manapság már nem nehéz kivitekezni szerencsére

- és ha már szemét, akkor nem szemetelek. Inkább viszem magammal, amíg nem találok egy kukát. Le tudnám csapni azt, aki eldobálja a cuccát, mint egy állat. (Ja bocsi az állatoktól, ők nem szemetelnek!)

- vízfogyasztás: nem hangzik túl komolynak, de ha akár csak fogmosáskor elzárjuk a vizet és nem folyatjuk, már tettünk valamit. Tusoljunk fürdés helyett, mosogatásnál is sokat spórolhatunk, ha nem folyó vízben mosogatunk.

- igyekszem figyelni a műanyag termékek használatára: itt még bőven van hova fejlődnöm, de beszereztem egy kulacsot kezdetnek. A kupakokat külön gyűjtöm és leadom (cégemnél is van gyűjtő láda, de időnként menhelyeken is gyűjtik). Mindig szelektíven gyűjtöm a műanyag hulladékot.

- a papír fogyasztásra is figyelek: kétszer meggondolom, hogy mit nyomtatok, nem használok ész nélkül Szilviát. A papírszemetet is mindig szelektíven gyűjtöm.

- vásárláskor viszünk magukkal szatyrokat, és azon gondolkozom hogy beszerzek vászon zacskókat, amikbe a gyümölcs-zöldség- pékáru mehet majd. Ezeket egyszer kell csak megvenni:

- az új mániám, hogy minden terméknél elolvasom az összetevőket, és ha van pálmaolaj benne, akkor kiesett. (Így például az eddig használt hajolajamat sem vettem újra, pedig száraz hajam nagyon szerette.) A nutella szóba se jöhet. Nem nagy fáradtság ezt megnézni. Ami viszont sokkolt, hogy elég sok néven futhat még ez a termék, találtam egy oldalt, ahol felsorolják az összes előfordulási nevét, ami több mint 200... Ez azért is fontos, mert az orángutánok élőhelyei rohamosan csökkennek a pálmaolaj kitermelése miatt. Viszont tudok élni pálmaolaj nélkül- remélem Te is!

- beszereztünk egy biciklit, hogy ne kelljen a szomszédba is kocsival menni. Munkába azért nem ezzel járok, annyira nem vagyok sajnos zöld, meg messzebb is van a munkahelyem. De sok kicsi sokra megy!

- az égőink energia takarékosak, és a háztartási gépeinket is igyekeztünk tudatosan kiválasztani

- nem eszünk annyi húst, és alapvetően igyekszünk nem pazarolni. Ha már leöltek egy állatot, legalább ne a szemétben végezze, de ez igaz bármilyen élelmiszerre, ha már előállították, becsomagolták, legyen valami haszna.

Azt hiszem a kulcsszó a tudatosság. Szánjuk rá azt a plusz pár percet, hogy átgondoljuk mit is vegyünk, tényleg szükségünk van-e rá, akár olvasassunk a neten megoldási alternatívákat, nézzük meg az összetevőket.

Legyünk halványzöldek, kezdetnek ez is szuper!

A sitcomok szerelmesei bizonyára szomorúan konstatálták, hogy véget ért az Agymenők. Nem mondom, hogy minden idők legjobb sorozata, de én szerettem nézni. Megnyugtatott, otthonos volt és szerintem mindenki kapott tőle valamit (remélhetőleg nem fejfájást). Azért valamit csak tudott, ha ennyi éven át forgatták (és szerintem 10 év múlva is pont úgy láthatjuk a tévében, mint ma a Jóbarátokat)

Az életem 1/3-ában ment ez a sorozat-  ez azért nem semmi.

Beleláthattunk a tudósok életébe, a kockák világába, hogy telnek a napjaik, estéik. Megismerkedhettünk közelebbről egy (vélhetően) Asperger szindrómás viselkedésével.Tanulhattunk tényeket, némi tudás ragadt az emberre, miközben szórakozott. Nem utolsó sorban nevethettünk sokat, lazíthattunk, kikapcsolódhattunk.

Mikor már rebesgették, hogy vége lesz a sorozatnak, akkor úgy voltam, hogy na talán nem. Talán még ráhúznak egy évet...csak még egyet. Persze nem biztos, hogy az jó lett volna, ha elnyújtják mint a rétest. Egyszer akkor is véget kellett volna érjen, és így legalább nem lett olyan szenvedős a befejező évad, mint mondjuk az Így jártam anyátokkal-nál. 

Az utolsó évad nézésében már volt némi melankólia részemről. Esténként gyakran szólt a tévéból Sheldon, Penny vagy Leonard. Nem is mindig néztem, néha csak háttérzaj volt, de szerettem ha szól. Nyílván ez ezután sem fog változni, de valami akkor is véget ért-  viszont izgatottan várom mit tartogat a jövő és mi lesz a következő évtized sorozata.

 Ui. : (spoiler) Némi hiányérzet maradt azért bennem Raj kapcsán. Alapvetően minden más szálat lezártak, mindenki más jövője/kapcsolata sínen van, de Raj szegény...

Vajon tudta-e Zuckerberg mit szabadít a világra ezzel az alkalmazással, mikor megalkotta?

Eredeti célja az volt, hogy teremtsen egy fórumot, ami összeköti az embereket, barátokat, családot. De persze az emberek ezt is, mint mindent, elrontották.

Mikor 8 éve felregisztráltam, más világ volt ott,mint ma: nem volt 100 ismerősöm, de akik voltak, azok mind közeli barátok, vagy család, így, amit kitettem, azt valóban megszerettem volna osztnai velük, és egyszerűbb is volt így, mint emailben elküldeni x embernek valamit.

Én is örültem, hogy könnyebben felvehetem a kapcsolatot emberekkel, de aztán valahol elkezdett félrecsúszni a dolog. Miből érzem, hogy félrement? Minap sétáltam a ligetben, egy hölgy egy üveg borral ült egy pokrócon, körülötte játszadozó gyerekek, kutyák, és ő mit csinált, míg várt valakire? Görgette a facebookját... rossz volt nézni. Főleg, hogy tudom én sem vagyok sokkal jobb, de szeretnék az lenni. Viszont beszippantott a gépezet, nem tudom hogy lehet kiiktatni a napi rutinból.

Ami zavaró még, hogy mindenki úgy érzi itt kell megossza élete gondját vagy azt, ami zavarja, itt kell segítséget kérjen. Ezzel nem is lenne baj, ha nem lenne mindenkinek ilyen megosztandó segítségkérése kidobott kutyákról, cicákról, beteg gyerekekről, szegény emberekről. Már sz*rnak érzem magam, hogy miért nem fogadok be napi egy kutyát, vagy miért nem utalok minden nap x ezer forintot egy arra rászorulóknak. Tényleg megérdemelnék,nem ezt vitatom, nekem több mentett állatom van, segíteni is szoktam mikor tudok, de ez a mennyiség a facen akkor is frusztráló. Vannak kamu képek is, mikor kitesznek egy külföldi oldalról szedett valamit, és eladja ki minek akarja, beteg gyereknek mondjuk.

Egy időben ment egy olyan vicces kép, hogy ha nem tudod mit kérj Karácsonyra, kérd el a párod facebook jelszavát, lesz ott meglepetés bőven. Sokat elmond.

Aztán van az emberi hülyeségnek egy újabb szintje, mikor már nem elég a duck face, nem elég fürdőrucis feszítés egy strandon, vagy a vacsink képe, kellenek a kihívások. Mert akkor vagyunk valakik, és menők, ha tudunk egy haladó autó mellett táncikálni. Hogy baleset veszélyes? Ugyan! Hogy szelfizés közben leesünk egy szikláról és meghalunk? Hát nem éri meg egy jó képért, videóért? Kell a szelfi bot, hogy lássák én ott voltam egy helyen, mert csak a helyet lefotózni magában snassz. Kell az önigazolás. Egy koncertet sem lehet végig nézni és élvezni anélkül, hogy ne élőzne az ember közben. Hogy is éltük túl 10 évvel ezelőtt, hogy nem fotóztunk le mindent?!

Néha magam is nehezen tudom elképzelni hogy teltek a napok, mikor nem volt facebook, lassú internet volt, amin több perc volt betölteni bármit, így az emberek értelmesebb dolgokkal foglalkoztak: egymással, saját magukkal, élvezték a sétákat, beszélgetéseket, összejöveteleket, a természet szépségeit, az állatokat. Ma már mindennek a kelléke, hogy a mobilunkat nyomkodjuk ezek közben. és elfeledkeztünk egymásról.

Szülinapom volt, nem írta ki a facebook, és hát kiderült, hogy akkor mégsincs szülinapom! A barátnőim közül is többen nem köszöntöttek fel, még a közeli családtagok közül is maradtak ki emberek. Nagyjából 10 ember köszöntött meg. Mikor évekkel korábban ki volt írva facera, ez a szám jóval 100 fölött volt... De már senki nem érzi szükségét ilyen infók megjegyzésének, ürül ki az emberek agya, helyette van like-share-selfie és társai.

Amint valaki kiteszi magát , vagy bármilyen munkáját a nyílvánosság elé, kösse fel a gatyáját rendesen!

Az internet világa egy kegyetlen dzsungel, és bizony a népe nem a barátságos fajta, hanem inkább az emberevő típusból van.

Ha írunk egy nyílvános facebook bejegyzést, blogolunk, hozzászólunk valamihez, akkor készülhetünk rá, hogy szétleszünk tépve dirib-darabokra. Ezt a saját bőrömön tanultam meg 24 óra leforgása alatt, mindjárt ki is fejtem.

De előtte gondolkozzunk kicsit nagyban is, hány sztár van vagy "celeb", akik ugyanennek vannak kitéve, nyílván nem szereti őket sem mindenki és ennek sokan hangot is adnak. Én például ha nem bírok egy celebet (kb. egyiket sem bírom, aki celebnek tartja magát) akkor nem követem, nem nézem a dolgait, ki tudom zárni a világomból. Ha mégis belefutok, hogy épp valami balgaságot tett, max mosolygok magamban. Na de belőlem kevés van, 1 darab konkrétan és nagyon sokan nem így állnak hozzá. Lehordják őket a sárga földig, ha valakinek a szépsége van pengelléren, akkkor nekik randa az illető, ha a tehetsége, akkor számukra nyílván amatőr az illető.

Milyen sokan álmodoznak arról, hogy hires színészek, énekesek szeretnének lenni, vagy szerelmesek éppen valamelyik sztárba...? Mintha az ő életük fenékig tejfel volna, de gondolkozzunk el milyen lehet , ha valakinek minden lépését figyelik, majd ki is elemzik, és hát elkerülhetetlenül minősítik, bántják. Hány sztár omlik össze, lesz depis, gyógyszerezi magát, iszik, drogozik, vagy lesz öngyilkos?!

Ez csak annyiban kapcsolódik ide, hogy bár én kispista vagyok hozzájuk képest, elképzelni se tudom hogy lehet elviselni olyan mértékű /és minőségű negatív kritikát, amit kapnak.

A kérdés, ami felmerült bennem, hogy vajon miért van erre szükség? Persze, szólásszabadság van. De egy celeb abból is láthatja, hogy ő kevésbé népszerű, hogy mondjuk 200.000. követő helyett neki 54.000. van. Ebből leesik neki a tantusz. Miért érzi valaki azt, aki otthon ül és egy kanapé betyár, hogy egy olyan embert bántson akit ad.1.:nem is ismer, és ad.2.:legalább letett valamit az asztalra. Ha mást nem is, méltósággal lenyelt már sok pocskondiázást.

Na,de hogy ne úgy tűnjön a celebeket védem, jöjjön a konkrét példa: van pár blogom, az egyik kultúrális témában oszt meg mások által idegen nyelven írt, és általam lefordított cikkeket. Forrás mindig tisztán jelezve van, hogy biza nem én írtam. Index2 mostanában felkapott, és párszor kitett. Előtte nagyjából ha mondjuk 20 ember olvasott egy egy bejegyzést, akkor sokat mondok, na így 20.000 fölé nőtt ugye a nézettség. Hááát, amit kaptam, azt aztán nem tettem zsebre.... Én kis ártatlan madárka, engedélyeztem a kommentelést, és itt bejött a féreg kategória mindjárt ezt ki is használva. Nem vették a fáradtságot, hogy rendesen megnézzék a cikket/akár a blogot, amit fikáznak. Belémkötöttek minden irányból, fel se fogták, hogy nem én írtam, nem az én véleményem. Mindezt olyan stílusban, hogy nyílván levágtam ezek parasztok mind. De kinek esik jól, hogy csinál valamit, és ahelyett hogy megbecsülnék, elküldik mindenhová? Na azonnal elkezdtem moderálni, persze akkor rögtön belémkötöttek, hogy már véleményük se lehet? Lehet, persze. De miért érzik azt, hogy ha valakit látatlanban is mindennek elmondanak, akkor bármi is jobb lesz? Vagy hogy nekik van ehhez joguk? (Azokat engedélyeztem, akik normális stílusban fejtették ki egyet nem értésüket a témát illetően.Nemcsak a szépeket hagytam meg.) Sok olyat kaptam, hogy minek blogolok egyáltalán, ezért kár volt gépelni, vagy csak loptam a szöveget stb. Nem megértve, hogy ez nem egyfajta saját írású bejegyzés volt, mint akár ez a jelenlegi, vagy egyéb blogjaimon. Én mindig utánanézek azért dolgoknak, ha már véleményt alakítok ki.

Szóval ezeket azért kaptam, mert szerettem volna idegen nyelvű cikket mások számára is elérhetővé tenni. Itt még érdemes megjegyezni, hogy ez a cikk külföldi nívós oldalon is megjelent, ott senki se fikázta. Ilyen a magyar vírtus? Ha én találkozok hasonló esettel, mondjuk nem értem valaki egy semmilyen cikket minek oszt meg vagy fordít, akkor igyekszem a jövőben elkerülni, és nem rabolni a drága időm a semmi olvasásával.

Nekik megvan a véleményük rólam, nekem is megvan róluk:ezek általában pszichológusra szorulnak, vagy akár pszichiátriai kezelésre. Az IQ-juk szintén erősen megkérdőjelezhető, de 100 alatt van, az tuti. Erősen alatta. Viselkedési zavaruk van, önbizalom hiányuk, amit ezzel kompenzálnak. Szerintem. Nem vagyok szakember, de ez jön le az effajta viselkedésből. Ők mások alázásától lesznek jobban, lehet igazából nárcisztikusak, nem tudom. Ez a típus semmire sem vitte az életben, ül otthon, vagy egy alacsony beosztású pozicióban, savanyú a szőlő. És attól lesz kicsit jobb neki, ha belerúghat másokba. Meg elszív egy spanglit, amitől hepi lesz és mégokosabb. (A mai tapasztalat alapján ezek nagyrészt férfiak)

Ezzel nyílván károkat is okoznak, akár embereket eltántoríthatnak a közszerepléstől, vagy bárminemű kultúrális dolog nyílvánossá tételétől. Szerezhetnek rossz napokat, heteket, átsírt éjszakákat. Persze erősnek is kell lenni, nem arról van szó. De ha mondjuk én egy viszonylag egyszerű kis blogomra egy egyszerű fordításra seperc alatt kaptam 50 anyázást, el se merem képzelni másoknak mit kell kiállnia, akik többre vitték, mint én.

Tudom, hogy fogyasztói társadalom vagyunk. Én is sokszor beleesem a csapdába, mint majdnem mindenki.

Egyik fura dolog, amit mostanában észrevettem, mint tendencia, hogy szűnnek meg a kisboltok, de ezt még külföldön is láthatjuk. Mindenhol ott a nagy Tesco, Lidl, Aldi, Spar, miegymás, és ezeken a helyeken rendre azt is megvesszük, amire szükségünk sincs.

Pórbáljuk ki egyszer, hogy bemegyünk egy ilyen nagy üzletbe, kenyérért és tejért, garantálom, hogy legalább 6-7 egyéb terméket is hozunk magunkkal. (Hacsak nincs vasakaratunk) Hozunk olyat is, hogy "el is felejtettem, hogy nincs otthon ínyenc pikáns szalámi" (el is voltunk nélküle, nem?), meg "a dejó, hogy itt van ilyen rágcsa, ezt szeretem". Vagy "ó, akciós a mosópor, ha veszek 10kg-t". Már sokkal több mindennel jövünk ki az üzletből, hisz ezek mindig úgy vannak kitalálva, hogy fizetésig majd minden soron átmenjünk, és minden polc dugig van árukkal: szép színesek, tiszták, vonzóak. Ha a kasszáig kibírtuk, ott sorban állás közben is megtörhetünk, ott is roskadásig pakolnak mindent. Ember legyen a talpán, aki mindennek ellen tud állni. Nyílván nem megyünk tönkre, ha veszünk egy pár zoknit, csipszet és joghurtot még pluszba.

Aztán itt jön képbe az okos ember kategória: kiírják ezek a multik, hogy akciós a liszt, 200 Ft helyett cask 175 ft! Na akkor ebből is veszek gyorsan, persze lehet, hogy ha megveszem a helyi kisboltban, akkor 150 Ft lett volna, csak azok a mamlaszok nem raknak ki neonreklámot, és nem írják ki minden termékre, hogy akciós. Úgy meg már nem is kell.

Ez a példa igaz a plázákra, bevásárló központokra is, este rosszul fogjuk érezni magunkat, hogy mennyit költöttünk... ilyenkor általában a kasszánál van egy kisebb sokk, de itt még azért az áruk felett érzett öröm is jelen van ("De szép leszek ebben a ruhában!") . Majd otthon átgondoljuk, hogy tényleg szükségünk volt-e mindezekre... (a válasz: nem)

Mert sokszor az ételek italok egy része a kukában landol. A ruhák nem is állnak jól/nem tetszik otthon már, vagy silány minőség. Így stócokban állnak a nem hordott ruhák. És a szemétben landoló húsok, szalámik miatt sok állat halt meg teljesen feleslegesen.

Pár tipp:

1. Próbáljunk tudatosan vásárolni. Reálisan gondoljuk át miből mi mere meddig, hogy minél kevesebb menjen majd kárba.
2. A nem hordott ruhákat selejtezzük át, és ami másnak használható lehet még, vigyük el segélyszervezetnek.
3. Nézzük át otthon minek jár le a szavatossága hamarosan, együk meg / vagy vigyük le az utcára, hátha egy hajláktalannak még jól jöhet.
4.  Menjünk olyan boltba, ahol kicsi a kísértés! :)

A facebookról, mint jelenségről, könyvet lehetne írni. Én nem fogok.

Viszont roppant érdekes, amit az emberekből (belőlem is) kiváltott. Az, hogy függünk tőle, már alap. Ennek a miértjét pedig az okosokra bízom. De van pár tipikus jellemző, amik azért még mindig kiverik a biztosítékot nálam. Vagyis ez is változik, már például nem annyira nagy divat kitenni mit eszünk/ettünk éppen. Van helyette más, nem fontossági sorrendben:

Miss DuckFace / csücsöri ajkak-avagy hogyan legyünk még rondábbak: szerintem elég fura feje lesz tőle a csajoknak, és bármeddig bámulom az ilyen képeket, nem tudok rájönni a gazdatest mit látott bennük, hogy ki merte posztolni.

Magamutogatók: ebbe benne van az étkezésünk kiposztolása,de ez egy tág fogalom. Ide tartozik, hogy minden mozzanatunkról be kell jelentkezni (színház, mozi, koncert, étterem, reptér!, nyaralás stb). Ha még egy képet is teszünk fel mindezekhez, annál jobb. Ha viszont a képen mi vagyunk, akkor vagyunk über menők. (Ha mondjuk valakihez eközben törnek be, azt kell mondjam meg is érdemli.)

Photoshopperek: a fentiekhez még hozzátartozik az is, hogy mindenki nagyon szép lett. A kamerákon ugye rengeteg a szűrő, photoshop-ot is sokan megtanulták használni. Így minden lány bájos lett (azért mondom a lányokat, mert a pasikat azért ez kevésbé kapta el), minden táj csoda színes és vidám. Minden csak látszat, és nagyon fontos, hogy ezekkel hatást érjünk el, lájkokat.

Illem lájkolók: azt hiszem ezzel is mind találkoztunk, amikor barátunk/rokonunk/főnökünk dolgait akkor is lájkoljuk, ha valójában nem is tetszik...Sőt, még néha fokozzuk is egy "de szép"-el.

Anonymusok: ha egyediek akarunk lenni, akkor olyan profil képet tegyünk ki amin nem látszunk (és tiltsuk le az összes képünket, hogy idegenek ne láthassák), így akkor sikerül az egész oldal lényegét kijátszanunk. Így nem tudnak minket ismerősök megtalálni (ha mondjuk gyakori a nevünk) De így is lehetünk menő manók...

Virtuális párkapcsolat: minden lánykérést, esküvőt is ki kell posztolni, hisz mi van akkor, ha lemarad róla az a 3-400 ember, akit amúgy se érdekel? Igen, azért mindenkinek sok a perem ismerőse. Normál esetben ilyen infót családdal, közeli barátokkal osztunk meg, legyen mondjuk ennek a száma 20 ember. Idővel ha találkozunk kollegákkal, távolabbi rokonokkal, akkor emelkedhet a szám 30-50re. Majd ha jön az esküvő, akkor ez a szám persze már 100 körül lesz. De természetesen nem az a 3-400 ember lessz meghívva az eksüvőre, akivel megosztottuk ezt a belsőséges élményt facebookon

Gyászolók: egy viszonylag újabb keletű dolog, pár éve láttam először, és mostanában éli aranykorát:a gyász megosztása facebookon. Ha pszichológus lennék, biztos ennek az összesnek a mélyére ásnék, mint, ahogy annak főleg, hogy miért kell akár ezreknek látni azt, ha valakinek meghal a rokona, kutyája, macskája?? Mert ugye nem csak a közvetlen ismerősök látják, hanem aki hozzászól-lájkol, annak az ismerősei is, így ez hatványozódik.

ÁMEN: szentkép, beteg gyerekek kirakása. Eddig ezek voltak a lájkvadászok. (Sajnos, olyan sok lett belőlük, hogy már nem lehet kiszűrni, ha valakinek tényleg segítség kell) Na ezekből lett az, hogy írj egy Áment, ha...

És a többi: Instagram, Twitter, Snapchat, Foursquare(ha még van), LinkedIn, Google+ : még pár teljesen haszontalan applikáció listája. Ha facebookon nem sikerült elég eléismerést és önbizalmat kapnunk, akkor osszuk meg a képet instagramon, vagy írjunk ki valamit twitterre, hátha...

Sajnos a mai világban nagyon sok nehézség van az ember életében, és több negatív impulzussal kell szembesülnünk, mint mondjuk 100 éve az őseinknek.

Először is a tévében (híradó, filmek), közösségi oldalakon... egyre lehangolóbbak. Ott a sok munka, anyagi nehézségek, télen a rossz időjárás okozta depi, családi gondok. Biztos még rengeteg dolgot tudnék itt felsorolni. Ezekkel mind nehéz nap mint nap megküzdeni, és erre jönnek még rá azok az emberek, akikről észre se vesszük, de ők nyomnak csak igazán a víz alá. Nem tudatosan teszik, és mi is már csak akkor vesszük észre(vagy még akkor sem) ha már padlón vagyunk.

Hogyan ismerhető fel egy energia vámpir? Nehezen. Ezért kell nagyon figyelnünk. Első intő jel a túlkompenzálás, ezek az emberek hangsúlyozzák, hogy ők mennyire pozitívak. Na ha valaki ilyen kijelentéseket tesz, már kezdjük el ráncolni a szemöldökünk, hogy itt valami nincs rendjén. Nekik van a legnagyobb szájuk mindig, hogy ők milyen nyitottak, befogadóak, és sok-sok hasznos tanácsuk van mindig nekünk "negatívok"-nak. Itt be is szoktunk nekik dőlni, mert eltudják adni magukat. Rájövünk, hogy mi rinyálunk, ők tudják mit kéne tegyünk = velünk van a gond. Igen, ezt is eltudják érni.

Energiavámpír : ... szerintem neked is jógáznod kéne és meditációs zenét hallgatnod. Nekem is nagyon beváltak ezek. Tudod, a vonzás hatalma, bevonzod, amire gondolsz, ezért tessék jó dolgokra gondolni

Másik ismérvük a megjátszott érdeklődés. így nyitnak. Feltesznek pár kérdést, de aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy belénk lett fojtva a mondanivaló,  ők meg csak mondják, mondják, mondják... A lényeg, hogy sajnáljuk őket, mert nekik most valamiért nagyon rossz.  Általában rossz, mindig rossz.

Ev: ...Szia, hogy vagy? Mesélj, hogy telt a hétvége?

Te: Köszi, jól, voltunk nagymamámnál, szerencsére egész jól van.

Ev: De örülök, hogy jobban lett. Képzeld, mi is kirándultunk egyet vidékre. Persze mondanom se kell, esett az eső és nagyon hideg volt. Úgy néz ki jól megfáztam. Majd lementünk a szüleimhez, kiderült, hogy a nagynéném rákos, ettől teljesen kiborult az egész család... Meg szüleimnél a cica is elszökött, nem ivartalanították, hiába kértem többször is.

A harmadik ismertető jelük, hogy ők mindig nagyon okosak, okosabbak nálunk. Ezt már ott megmutatták, mikor is segítettek nekünk. De rákezdenek a kettes pontban leírt rinyálásra, ott aztán bármi tanácsot adhatunk, elmegy a fülük mellett. Ilyenkor joggal kérdezhetjük meg magunktól, ha nem hallgatják meg a jó tanácsunkat, akkor miért sírják el újra és újra az összes problémájukat?! Hát mert nekik csak erre van szükségük. Ránk teszik a csomagot, ők ettől kicsit megkönnyebbülnek, jobban érzik magunkat, hisz a sz@r már rajtunk van.

 Sajnos ha az ember benne él egy ilyen párkapcsolatban, barátságban, rokonságban, munkakapcsolatban, észre sem veszi ezt. De ha este mondjuk azon kapjuk magunkat, hogy kicsit levertek vagyunk, rossz kedvünk van, semmihez sincs kedvünk (és nem találunk egyéb konkrét okot, mert nem történt aznap semmi tragédia), akkor pörgessük újra át a napot, kivel találkoztunk, beszéltünk, cseteltünk, leveleztünk. Néha ezek nem is hosszú beszélgetések, csak egy negatív kijelentés, felvetés , pár mondat részükről. Ha megszívtuk, akkor hosszasan hallgattuk őket.

Facebook bejegyzés Ev-tól: Ma sajnos nagypapám követte nagymamámat ;( ;( ;(  ;(  ;( ;( ;( ;( ;( ;( ;(

Mit tehetünk velük? Ez attól is függ mennyire vagyunk konfrontatív emberek, ugyanis ilyenkor legcélszerűbb elvágni velük a kapcsolatot, vagy nagyon a minimumra csökkenteni. Ne törődjünk vele, hogy megbántjuk, ő se foglalkozik vele, hogy depisek leszünk tőle. Igen, bunkónak érezzük majd magunkat, de tényleg mérlegeljünk, hogy megéri-e nekünk az ő lelki békéje azt, hogy mi érezzük rosszul magunkat.

Ha nem vagyunk ilyen merészek, akkor csak próbáljuk kerülni a necces témákat, kerülni az illetőt. De valószínüleg így is megkapjuk, amit kiakar adni magából.