Gyász, nász, Provence - avagy éljünk a Facebookon

A facebookról, mint jelenségről, könyvet lehetne írni. Én nem fogok.

Viszont roppant érdekes, amit az emberekből (belőlem is) kiváltott. Az, hogy függünk tőle, már alap. Ennek a miértjét pedig az okosokra bízom. De van pár tipikus jellemző, amik azért még mindig kiverik a biztosítékot nálam. Vagyis ez is változik, már például nem annyira nagy divat kitenni mit eszünk/ettünk éppen. Van helyette más, nem fontossági sorrendben:

Miss DuckFace / csücsöri ajkak-avagy hogyan legyünk még rondábbak: szerintem elég fura feje lesz tőle a csajoknak, és bármeddig bámulom az ilyen képeket, nem tudok rájönni a gazdatest mit látott bennük, hogy ki merte posztolni.monalisa.jpg

Magamutogatók: ebbe benne van az étkezésünk kiposztolása,de ez egy tág fogalom. Ide tartozik, hogy minden mozzanatunkról be kell jelentkezni (színház, mozi, koncert, étterem, reptér!, nyaralás stb). Ha még egy képet is teszünk fel mindezekhez, annál jobb. Ha viszont a képen mi vagyunk, akkor vagyunk über menők. (Ha mondjuk valakihez eközben törnek be, azt kell mondjam meg is érdemli.)

Photoshopperek: a fentiekhez még hozzátartozik az is, hogy mindenki nagyon szép lett. A kamerákon ugye rengeteg a szűrő, photoshop-ot is sokan megtanulták használni. Így minden lány bájos lett (azért mondom a lányokat, mert a pasikat azért ez kevésbé kapta el), minden táj csoda színes és vidám. Minden csak látszat, és nagyon fontos, hogy ezekkel hatást érjünk el, lájkokat.

Illem lájkolók: azt hiszem ezzel is mind találkoztunk, amikor barátunk/rokonunk/főnökünk dolgait akkor is lájkoljuk, ha valójában nem is tetszik...Sőt, még néha fokozzuk is egy "de szép"-el.175277055-56a6a56d5f9b58b7d0e42191.jpg

Anonymusok: ha egyediek akarunk lenni, akkor olyan profil képet tegyünk ki amin nem látszunk (és tiltsuk le az összes képünket, hogy idegenek ne láthassák), így akkor sikerül az egész oldal lényegét kijátszanunk. Így nem tudnak minket ismerősök megtalálni (ha mondjuk gyakori a nevünk) De így is lehetünk menő manók...facebook-size--268x300.jpg

Virtuális párkapcsolat: minden lánykérést, esküvőt is ki kell posztolni, hisz mi van akkor, ha lemarad róla az a 3-400 ember, akit amúgy se érdekel? Igen, azért mindenkinek sok a perem ismerőse. Normál esetben ilyen infót családdal, közeli barátokkal osztunk meg, legyen mondjuk ennek a száma 20 ember. Idővel ha találkozunk kollegákkal, távolabbi rokonokkal, akkor emelkedhet a szám 30-50re. Majd ha jön az esküvő, akkor ez a szám persze már 100 körül lesz. De természetesen nem az a 3-400 ember lessz meghívva az eksüvőre, akivel megosztottuk ezt a belsőséges élményt facebookon

460-111668-ez-zajlik-a-facebookon.jpg

Gyászolók: egy viszonylag újabb keletű dolog, pár éve láttam először, és mostanában éli aranykorát:a gyász megosztása facebookon. Ha pszichológus lennék, biztos ennek az összesnek a mélyére ásnék, mint, ahogy annak főleg, hogy miért kell akár ezreknek látni azt, ha valakinek meghal a rokona, kutyája, macskája?? Mert ugye nem csak a közvetlen ismerősök látják, hanem aki hozzászól-lájkol, annak az ismerősei is, így ez hatványozódik.

o-holiday-grief-facebook.jpg

ÁMEN: szentkép, beteg gyerekek kirakása. Eddig ezek voltak a lájkvadászok. (Sajnos, olyan sok lett belőlük, hogy már nem lehet kiszűrni, ha valakinek tényleg segítség kell) Na ezekből lett az, hogy írj egy Áment, ha...

És a többi: Instagram, Twitter, Snapchat, Foursquare(ha még van), LinkedIn, Google+ : még pár teljesen haszontalan applikáció listája. Ha facebookon nem sikerült elég eléismerést és önbizalmat kapnunk, akkor osszuk meg a képet instagramon, vagy írjunk ki valamit twitterre, hátha...